Az Amazon tulajdonában álló Zoox, a Tesla robotaxi-terveinek egyik versenytársa, teljes körű biztonsági tesztelési keretrendszert tett közzé, miután a napokban szövetségi jóváhagyást kapott arra, hogy a megfelelő államokban fizetős utakat kínáljon utasainak. Korábban a cég ingyenesen szállította az utasokat, most viszont az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivataltól (NHTSA) kapott felmentés révén már kereskedelmi szolgáltatásként is üzemeltetheti önvezető, kormánykerék és pedálok nélküli járműveit.
A Zoox jelenleg kizárólag Las Vegasban jogosult fizető utasokat szállítani, mivel ez volt az egyik pilótaváros a tesztidőszak alatt, és egyelőre Nevada az egyetlen állam, amely engedélyezte a szolgáltatást.
Három pillérre épülő rendszer
A most bemutatott biztonsági keretrendszer három területre – hardverre, szoftverre és üzemeltetésre – épül, célja, hogy a Zoox rendszerszinten megértse és kijavítsa az esetleges hibák valódi okát, ne csak magát a hibajelenséget kezelje. A vállalat szerint ehhez elengedhetetlen a gyökérokok pontos feltárása, hiszen a cél egy olyan rendszer, amely megbízhatóbban vezet, mint az átlagos emberi sofőr.
A Zoox egyelőre nem közölte, hogy a jövőben nyilvánosságra hozza-e a tesztelés konkrét eredményeit is, azt viszont már most is szokatlan lépésnek számít, hogy a biztonsági módszertanát részletesen megosztotta a nyilvánossággal.
Kapcsolódó cikkek
Forrás: InsideEVs