A Tesla FSD Supervised rendszere állítólag 0,17 másodperccel azelőtt kezdett el reagálni egy balesetveszélyes helyzetben, hogy a hibás autó egyáltalán elindult volna a Tesla felé – derül ki egy sofőr által közzétett, képkockánkénti elemzésből.
A felvételen az látszik, hogy a Tesla az ütközés előtti pillanatban a leállósávba húzódott, így elkerülte a balesetet. A másik jármű ezután két autónak ütközött, a Teslában viszont semmilyen sérülés nem keletkezett, és az esetnek nem volt sérültje.
A Tesla a saját fiókján osztotta meg az esetet, azt hangsúlyozva, hogy az FSD Supervised szerintük emberfeletti reflexekkel és folyamatos, minden irányú figyelemmel – vagyis a jármű körül egyszerre mindenhová látó kamerarendszerrel – képes kiszűrni az ilyen vészhelyzeteket, még azelőtt, hogy azok ténylegesen bekövetkeznének. A cég szerint pontosan ez a fajta, ember számára elérhetetlen reakciógyorsaság az, ami miatt a rendszer segíteni tudja a sofőrt a váratlan veszélyhelyzetek elkerülésében.
Kapcsolódó cikkek
Forrás: Tesla (X)